f1sh
f1sh
First sight
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Music INFO
 
Active
 
Goodies
 
D'n'B

 JUNGLE - DRUM & BASS

"Amikor '89 party-hõsei, Grooverider és Fabio valamikor a kilencvenes évek elején dél-londoni (Brixton, Elephant & Castle) klubokban (leggyakrabban a Rage-ben) a hardcore-on továbblépve, addig teljesen szokatlan ritmus-patternekkel gazdagították zenéjüket - és kergették õrületbe a közönséget - még nem is sejtették, hogy e gondolatokból nõ ki '97 Britanniájának mainstream muzsikája.
Persze ahogy a techno nem Pallasz Athénéként pattant ki Zeusz fejébõl, úgy a jungle sem a semmibõl jött: gyökerei a dub-ban (ritmusvilág, szub-basszusok), a hip hop-ban (szintén a ritmusképletek, valamint az MC-k szerepeltetése) és a techno-ban (stúdióprocesszus) keresendõk.
Felgyorsított hip hop (néha swing, vagy bossa nova) ütemek, egy végletekig leegyszerûsített, szinte triviális basszusmenet: nagyjából ez a jungle alap, ettõl a ponttól kezdve ágazik szét a kilencvenes évek végének legtermékenyebb és leginvenciózusabb zenei irányzata számos almûfajra. Így például a ragga-muffin vokálokkal, dub-os basszusvonalakkal, reggae-hangmintákkal operáló ragga jungle. Vagy a kemény ütemeirõl, minimalizmusáról felismerhetõ drum & bass (pl. A Guy Called Gerald, Goldie, Photek, Doc Scott, Alex Reece), mely különös kettõsséget hordoz magában: az elsõ hallásra embertelen és hipergyors breakbeateket feloldják az ezekre épülõ dzsesszes elemek, ambient szõnyegek, soul-os vokálok.
Az említett ambivalencia mellett a mûfaj azonnali befogadását nehezíti a hagyományos dance 4/4-eken és konstans ritmusokon edzõdött fülek számára szokatlan, esetenként három-négy összetevõs poliritmia. Némi szarkazmussal: „úgy hangzik, mintha valaki a dobfelszerelésével együtt legurulna a lépcsõn" vagy „mintha egy féllábú, tízkezû fekete dobolna." Több zeneszeretõ és -értõ barátunknak hosszú hónapokba, nemegyszer évekbe telt, mire megbarátkoztak a mûfajjal...
Harmadik alirányzat a kissé fellengzõsen hangzó intelligens jungle (tudtunkkal egyetlen jungle producer sem állította azt, hogy buta jungle-t játszana), mely az ütemeknél hangsúlyozottabban a trance-os betétekre összpontosít, mint például LTJ Bukem, Blame, valamint a rendkívül termékeny Mark & Dego kettõs, akik 4 Hero, Jacob's Optical Stairway, Tom & Jerry és Tek 9 nevek alatt is publikálnak. Persze az intelligens jungle kifejezés nem a zenészek, hanem a média találmánya, marketingfogás.
A techstep drum & bass elõadói szívesen használnak fel indusztriális mintákat, s munkáik a techno hangzásvilágához állnak a legközelebb. Háttéreffektjeik bármelyik thriller, vagy tudományos-fantasztikus film becsületére válhatnának. A rafináltan elhelyezett break-ek nemcsak az ütemeken, esetenként a dallamokon is megtalálhatók (Ed Rush).
A hardstep drum & bass nevéhez híven elsõsorban keményebb, táncorientált hangzást produkál, gyakran torzított basszusmenetekkel (Grooverider, Boymerang, Mickey Finn).
Bár az elsõ jungle album 1991-ben jelent meg, a mûfajt korai underground létébõl A Guy Called Gerald Black Secret Technology címû nagylemeze emelte ki 1994 végén. (Õ egyébként valaha az 808 State tagja volt, továbbá 1988-as Voodoo Ray-e a Summer of Love egyik legnagyobb house slágere lett.) A szigetországban 1994-ben igazi õrületet váltott ki egy jungle maxi: az M-Beat featuring General Levy Incredible címû darabjáért már hónapokkal a megjelenés elõtt szinte ostromot indítottak a lemezboltok ellen a rajongók. Az igazi médiaszenzációt azonban Goldie 1995 õszén megjelent Timeless címû monumentális albuma jelentette. A siker mértékére jellemzõ, hogy míg a lemez az angol dance eladási listák élén állt, Michael Jackson-nak meg kellett elégednie a tizenhetedik pozícióval. Mindenképpen említést kell tennünk a jungle renegát, Alex Reece So Far LP-jérõl, mely a Blahblahblah szakírói szerint a Clash 1978-as albuma óta a legjelentõsebb londoni zenei produkció. (A progresszív dance elõadóinak többsége vélhetõen egyetért ezzel a véleménnyel, hiszen Reece azóta is az egyik legkeresettebb drum & bass remixer. Kevert már újra az Underworld-nek, a Model 500-nek, Kenny Larkin-nak, a UFO-nak, a Kruder & Dorfmeister duónak, de még Neneh Cherry-nek is.) Következõ lépést a Bukem válogatta Logical Progression (1.) jelentette. 1996 végén a drum & bass szcéna figyelme az Icons (Justice & Blame) Emotions with Intellect címû nagylemezére összpontosult. Az 1993-ban készült anyag - mivel a kiadók akkor túl avantgarde-nak találták - három éven keresztül várt a megjelenésre, egyes darabjai csak dub plate-eken voltak hozzáférhetõk olyan kivételezettek számára, mint Fabio, vagy Mixmaster Morris. A mûfaj legutolsó szenzációja - a MUZIK szerint az elkövetkezõ két év zenei arculatát meghatározó - Roni Size / Reprazent dupla album, a New Forms.
Természetesen, a techno-hoz és a house-hoz hasonlóan, a jungle / drum & bass producerek és elõadók is egy-egy kisebb kiadó (label) címkéje alatt csoportosulnak. Néhány, a fontosabbak közül: Metalheadz (Goldie, Wax Doctor, Peshay, Hidden Agenda, Doc Scott, J Majik, Kemistry & Storm), Goldie hangmérnökének, Rob Playford-nak a tulajdonában álló Moving Shadow (PFM, Omni Trio, Flytronix, JMJ & Richie, Hoax, E-Z Rollers, Tekniq), az LTJ Bukem által fémjelzett Good Looking / Looking Good (Artemis, Odyssey, Source Direct, Blame és az elmaradhatatlan MC Conrad), Grooverider címkéje, a Prototype Recordings (Boymerang, Ed Rush, John B). Igen színvonalas munkákat jelentet meg a Creative Source (Intense, Big Bud, Origination), a Precious Material (Nautilus, Jazz Juice, Astral Vibes), a S.O.U.R. (T Power), a Basement Records (Justice, Mystic Moods), a Timeless Recordings (KMC, Future Bound), valamint a Creative Wax (Underwolves, Tango). Egyéb kiadványaik mellett alkalmanként zseniális drum & bass darabokkal jelenik meg a piacon az R&S (The Original Playboy, Jacob's Optical Stairway), a Hard Hands (Lab Rat, Leftfield, Pressure Drop), a Creation Records (One True Parker), az XL Recordings (Johnny L), a Junior Boy's Own (Ballistic Brothers), a Filter (Amalgamation Of Soundz), a Mo' Wax (Plug), a Cup Of Tea Records (Statik Sound System, Ratman), a sheffieldi WARP (Link, Squarepusher), a Virgin (Photek, Source Direct) és a Talkin' Loud (Roni Size / Reprazent) is.
Ahogy a house Chicago szülötte, vagy a trance Frankfurté, úgy a jungle / drum & bass Londonhoz köthetõ, ahol manapság már a McDonald's-ekben is ez szól. Lehet, hogy meglepõen hangzik, de a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetjük undergroundnak azt az irányzatot, mely foci EB-k szignálját, vagy tv reklámok zenei aláfestését adja. Ha mondhatjuk azonban valamirõl, hogy pozitív értelemben vált mainstream-mé, úgy e mûfajról nyugodtan állíthatjuk ezt. A szokatlan jelenség okai visszavezethetõk a nagy kiadók éberségére, akik még underground létében vásárolták fel a mûfajt, ugyanakkor a szerzõdõ elõadók mûvészi önállóságukat teljes mértékben megõrizhették. Így kerülte egyelõre el a drum & bass a house sorsát, a teljes kommercializálódást.
Napjainkra világossá vált: a drum & bass lesz az az irányzat, mellyel a progresszív dance muzsikák polgárjogot nyernek az idõsebb zenehallgatók körében is. LTJ Bukem lemezeivel kapcsolatban végzett piackutatások egyértelmûen jelzik: a negyvenes korosztály ugyanúgy vásárolja kiadványait, mint a huszonévesek. A mûfajban rejlõ lehetõségeket bizonyítja, hogy manapság szinte mindenki merít belõle, így az olyan géniuszok, mint az Aphex Twin, vagy Paradinas (m-ziq). Meg az is, hogy a világon újabb drum & bass központok alakulnak ki, ilyen például Toronto. Az elõadók se kizárólag angolok már: a mûfaj hírnevét öregbíti az amerikai Jamie Myerson, a német Bassface Sascha, vagy a Doppelgänger, meg az olyan válogatások, mint a Soundz of the Asian Underground, de ismerünk francia, görög, ausztrál, sõt, több ígéretes hazai próbálkozást is.
Szóval, ha minden így megy tovább, öt év múlva a drum & bass eljut a magyar nagyközönséghez is... "

Kömlõdi Ferenc - Pánczél Gábor

 
Gamez
 
Link - store
 
Time
 
Date
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Counter
Indulás: 2004-07-10
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak