f1sh
f1sh
First sight
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Music INFO
 
Active
 
Goodies
 
Stuff
Stuff : Interjú Aphex Twin - nel Pt. 2.

Interjú Aphex Twin - nel Pt. 2.

f1sh  2004.07.14. 18:26

Jöjjön akkor az interjú második rész. Íme....

Könnyebbé tette ez, hogy adott hangulatokat a zenédbe fogj?
Igen, ez most mindenképp könnyebb, mint korábban. Bízom benne, hogy a zeném az évek alatt személyesebb lett. Sőt, biztos vagyok benne, hogy az lett. Az ember elveszti szép lassan a naivitását, ahogy öregszik és ez később már nem is tér vissza. Úgy érzem most sokkal jobban ki tudom fejezni magamat a zenéimen keresztül, mint korábban.

Könnyen szerzel új benyomásokat?
Igen, nagyon egyszerűen.

Nyilvánvaló, hogy a jungle és a breakbeat volt érezhetően nagy hatással a zenéidre.
Igen, nagyon szeretem ezt a két stílust. Valóban izgalmas zenék ezek, amelyeknek gyökere a korai rave szcénából táplálkozik, sajnos azonban mára nincs senki, aki igazán foglalkozna velük. A zene akkoriban úgy pörgött, mint egy körhinta, de jelen pillanatban úgy tűnik, hogy senki sem műveli már ezt a műfajt. Néhányan ugyan próbálkoznak, de sosem lesznek olyan jók, mint az E-től kiütött arcok hardcore cuccai. Már nagyon rég óta nem hallottam kiemelkedő zenét, amit igazán izgalmasnak találtam volna. Pedig rengeteg zenét hallgatok interneten is, több száz lemezszerződés nélküli művész demo-ján rágom át magam. Az egyetlen, akinél éreztem azt a fajta korai energiát, az Bogdan (Bogdan Raczynski, a Rephlex művésze).

Találkozol érdekes zenékkel a neked küldött demokazetták közt?
Nem, így nem lehet jó zenéket találni. Csupa közönséges cuccot küldenek nekem. Ha valami igazán újat akarok találni, akkor azt tuti, hogy nem a Rephlex postaládájában fogom megtalálni.

Tehát az arcok folyamatosan küldik neked a zenéket, amikről úgy gondolják, hogy passzol a kiadó arculatához, de Te mégsem ilyen zenéket akarsz.
Pontosan. Épp az ellenkezőt szeretném és ezt meg is mondom mindenkinek. Rengeteg jó dolgot találok például az mp3.com-on. Bárcsak mindenki ezt az oldalt használná, fantasztikus lenne. Csak kiválasztom az "úgy szól, mint" menüpontot, kikeresem az ismeretlen előadókat és máris megvannak a jó cuccok. Ha így keresgélek, természetesen nem az Aphex Twin-hez hasonló zenéket keresem, hanem valami teljesen ismeretlent, mint pl. a Venetian Snares. Ha valaki azt gondolja, hogy az ő zenéje valóban hasonló a Venetian Snares-hez, akkor tuti, hogy egy kicsit eklektikusabb zenét fogok találni. Gyakran keresgélek gabba zenéket is, de sajnos az mp3.com-on nem túl sok van ilyesmiből.

A Windowlicker-ből 300.000 példányt adtak el. Gondolod, hogy az általad képviselt zenei irányzat elfogadottabb lett, mint korábban?
Az emberek hozzászoktak, hogy ilyen totál furcsa szarokat hallgassanak. Egyre többen hallgatnak zajokat. Az harmóniamentesség egyre inkább elfogadott lesz és ez tök jó.

A zenéd sokakra volt nagy hatással. A Radiohead is azok közé a kiemelkedő csapatok tartozik, akikre komoly befolyással voltál. Meghallgattad a legutóbbi Kid A vagy az Amnesiac lemezüket?
Nem szeretem őket. Talán öt vagy hat számot hallgattam meg tőlük, de szerintem vacakok.

Vacakok?
Igen, teljesen kiszámíthatók és silányak. Úgy értem, összehasonlítva a kedvenc zenéimmel, teljesen borzasztóak. De mondjuk az összes szar r&b darabbal összehasonlítva biztos rendben vannak. Ezekhez a tinédzser punk zenekarokhoz - vagy hogy hívják őket - képest, akik frankón anarchistának képzelik magukat, ezekhez képest valószínűleg nagyon jók.

Nem volna jó, ha akár csak 1%-a a Radiohead rajongóknak meghallgatna egy Rephlex kiadványt is?
Őszintén szólva ez engem nem igazán érdekel. Teljesen elégedett vagyok a dolgok mostani állásával. Kedvelem, ha szar zenék vannak a köztudatban és az emberek nem tudnak arról, ami éppen a zenei életben történik. Nem tetszene, ha túl sokan hallgatnának olyasmit, amiket én is. Mindig is azt akartam, hogy engem 'másnak' tekintsenek. Szeretek olyasmiket szeretni, amiket mások nem szeretnek. (nevet) Ha például Merzbow felkerülne a listákra, egyből nem kedvelném. Szerencsére vannak páran, akik nem akarjak azt csinálni, amit mindenki más. Ez ilyen egyszerű (nevet).

Létezik olyan hang, amelyet már Te sem vagy képes elviselni?
A magas frekvenciájú hangokat hosszútávon képtelen vagyok meghallgatni. Van néhány elektro-akusztikus darabom, amelyek mind igen magas frekvencián lettek felvéve, ezek igen nehezen elviselhetőek. De a Krach hallgatását soha nem találtam megerőltetőnek.

Amikor tíz évvel ezelőtt megjelent az első lemezed 'Analouge Bubblebath' néven, az emberek szemében "arctalan" techno-művész voltál, aki megbújt a saját zeneszerszámai mögött. Most azonban Moby és Keith Flint (The Prodigy) mellett talán a Te arcodat ismerik leginkább az elektronikus zenei szcénában.
(nevet) Igen ez igaz, de valahogy más módón. Régebben a techno szcénában működő producerek nem nagyon akarták, hogy felismerjék őket. Létezett egyfajta íratlan szabály, hogy az ember ne tegye ki a képét lemezborítókra. Eredetileg éppen ezért tettem fel először a képemet az 1995-ös 'I Care Because You Do' albumra. Aztán később eléggé elragadtattam magam.

Szóval túlságosan elragadtattad magad?
(nevet) Nem. Kit érdekel ez egyáltalán? Engem nem. Persze az nem volna mindegy, ha az emberek az utcán felismernének. Ha ez megtörténne, akkor már tényleg elkezdenék gondolkodni azon, hogy túlzásba vittem.

Nem érzed úgy, hogy a 'Come to Daddy' és a 'Windowlicker' óta az imidzsed erősebb lett, a jobban előtérbe került a zenéidnél?
Bizonyos szempontból igen, leginkább mostanában. Azt még elfogadom, hogy olyan emberek ismernek fel az utcán, akik halották már a zenéimet, de ha ez megváltozna, nem igazán örülnék neki. A minap megkerestek a 'The Face' c. újságtól, hogy szerepeljek a címlapjukon, de azt mondtam nekik "semmiképp sem!". Később aztán mégis arra gondoltam elvállalom, ha a képen egyáltalán nem leszek felismerhető. Végül aztán ők gondolták meg magukat, pont emiatt. Persze nem bántam túlságosan.

Tehát ez alkalommal nem tervezed önmagad a borítón szerepeltetni.
Igen ez így van, méghozzá teljesen szándékosan. Klipet sem forgattam az új lemezhez, arról pedig nem én tehetek, hogy az MTV-n folyamatosan a régi videóimat játssza. Nem akarok ráakaszkodni az emberekre, mint más híressségek. Nem akarom, hogy az emberek a boltban megforduljanak és azt mondják rám: "Ó ne, már megint ez az idióta!"

Valószínű, hogy az emberek a 'Windowlicker' és az ahhoz kapcsolodó képek miatt fogják megvenni az új albumodat.
Igen, úgy tűnik. Kicsit zavar is ez a dolog. Másrészről viszont a legtöbben, akik a zenémet kedvelik, először a 'Windowlicker' és a 'Come to Daddy' számokat hallották, és ezek után találtak rá a régebbi munkáimra. Akik a 'Windowlicker'-t csak a videója és a "kommerszsége" miatt kedvelik, azok minden bizonnyal a szemétbe fogják vágni az új lemezt, amint meghallgatták. Nem vagyok "kommersz" művész, de az lehetnék, ha akarnám.

Kanyarodjunk kicsit a kommersz művészek felé - úgy tudom Madonna és Björk is felkért téged egy-egy közös produkcióra, igaz ez?
(nevet) Igen, mindenki engem akar!


Mi a különbség kettőjük között?
Björk sokkal érdekesebb. Milliószor érdekesebb - az egyénisége miatt. Madonna viszonylag normális, ő egyszerűen egy nagyon ismert 'Sharon'.

Úgy tűnik mindketten érdeklődnek fiatal és ígéretes tehetségek után, akikkel együtt dolgozhatnának.
Igen, ez nagyjából így van. Bár nem tudom pontosan, Madonnát kevésbé ismerem, Björk-öt már jobban. Szerintem ő... (tétovázik). Björk olyan, mint egy kislány az édességboltban. A mottója nagyjábol ez lehetne: "Óóó, ezt szeretem, ezt is szeretem! Ezt akarom, azt is akarom és azt is!" Madonna brutálisabb, valahogy így: "Azt mondták fiatal és modern maradhatok, ha vele dolgozom!"

Ha jól tudom kettőjük közül Madonna volt az első a közös munkák terén. Például ő volt az első, aki Chris Cunningham-mel dolgozott együtt.
Igen, Madonna mostanában meglehetősen nyitott. Tulajdonképpen jó ötletnek tartom, hogy közös számot készítsünk, de mégsem tenném meg, mert túlságosan népszerű. Ha mégis belemennék, mindenki csak úgy beszélne rólam, mint "az ember, akivel Madonna közös számot készített". Az egész addigi saját karrierem eltűnne. Minden, amin korábban dolgoztam.

Az sem érdekelne, ha valamit a Te elképzeláseid szerint - Madonna közreműködésével -csinálhatnál? Például a Rephlex számára?
De, természetesen igen. Ő azonban jobban örülne, ha készítenék egy számot az új albumára, esetleg egy single-t, de én ezt nem akarom. Már megfordult a fejemben, hogy kiadok egy 'whitelabel'-t a Rephlex-en. Írtam is egy számot Madonnának és ki is gondoltam, hogyam működhetne ez. A szám maga egy húzós acid cucc, mindenféle ének nélkül, és igazából azt szerettem volna, ha Madonna egyszerűen csak hülye hangokat adna ki magából a szám közben. Csak röfögne, nyögne és olyan hangokat hallatna, mint egy malac. Igazából nagyon szívesen meghallgatnám, hogyan utánozna egy disznót (nevet). Tulajdonképpen tetszett is neki az ötlet, talán bele is egyezett volna, de akkoriban nagyon sokat foglalkozott a következő kislemezével, így nem lett belőle semmi. Nekem sem volt olyan életbevágóan fontos és biztos vagyok benne, hogy neki sem. Most valószínűleg azt gondolja: "bőven akadnak még mások!".

Mikor volt ez?
Múlt évben. Egész sokat beszéltünk akkor egymással. Meséltem neki a szerelmi éltemeről, meg ilyesmi. Tudom például, hogy rá volt állva Chris (Cunningham)-re és le akart feküdni vele, de a csávót egyáltalán nem érdekelte (nevet). Azt hiszem egy kicsit idegesítette, hogy nem kapta meg őt, hiszen általban mindenkit megszerez, akit kinéz magának. Egyszer egyébként eljött az egyik Rephlex bulinkra Londonban, és nagyon befenyített, mert ott voltak a testőrök is vele.

Más popsztárok is látogatják a bulijaitokat?
Kylie (Minouge) is eljött egy Rephresh éjszakára (ez a Rephlex buli Londoban). Ismeri Russel Haswell-t, aki DJ-ként dolgozik a Warp-nál. Russel nagyon kedveli Kylie-t és már régóta meg akarta dugni. Aztán amikor végül lejött, az összes haverom megpóbálta befűzni. Végül egyik barátom, aki egyébként örökké furcsa (szar) nőkkel lóg, táncolt vele és közben megujjazta a fenekét és ez bejött neki. Egy másik barátom pedig az egészet felvette videóra. Durva volt. Egyébként egy óráig ő kezelte a fényeket, amíg én játszottam.

Miért "dobtad" Björköt?
Björk Tom-mal (Tom Jenkinson) is együtt akart dolgozni, de szinte mindenkivel. Már csinált valamit Bogdannal (Bogdan Raczynski) közösen is. Bogdan írt volna egy számot Björk új albumára, de végül nem került fel. Túlságosan anyagiasak voltak, csak 10 százalékot akartak adni Bogdannak, szerintem viszont, ha valakik együtt dolgoznak, akkor mindig 50-50%-ban kellene osztozni. Ez így nekem nem tűnt túl becsületes dolognak, de Björk nem nagyon törődik az ilyesmivel. Megvannak a saját emberei, arra az esetre, ha valami nem úgy sikerülne, ahogy elképzelte. Valahol ez elég elszomorító. Szerintem Björk csak olyanokkal akar együtt dolgozni, akik kedvelik őt és ezzel egyidőben mindig a legújabb dolgok járnak a fejében, mint ... Valamilyen okból azt gondolják az emberek, hogy a legmodernebb dolgok, mindig a legjobbak is egyben.

Tulajdonképpen nagyon meglepődtem, hogy Björk veled szeretne dolgozni. Az hittem, hogy Te számára túl megállapodott vagy.
(nevet) Igen, én is ezt hittem. Szerintem egyébként dolgozott ő már együtt más "öregekkel" is, például ezzel a Streichquartett-tel, vagy micsoda, és ők egyáltalán nem híresek. Ha tényleg vele akartam volna zenélni, akkor ez számíthatott volna, de nem nagyon izgat. Ha énekesekkel vagy énekesnőkkel dolgoznék, akkor már inkább olyasvalakivel, akiről még senki sem hallott. Operaénekesekkel, vagy ilyesmi.

Mi lenne, ha Björkkel zenészként és nem énekesnőként dolgoznál együtt?
Ó, igen. Ezt mondom neki én is mindig: "Nem tudom minek ez a rengeteg ember, egyedül kéne inkább megpróbálnod!" És meg is próbálta már. Van egy laptopja is, meg minden. Talán később fog csak belevágni a zenélésbe, ha majd megöregszik és senki nem találja már csinosnak. Szerintem akkor kénytelen lesz valalmit csinálni, mert a fiatal "technosok" nem akarnak majd vele dolgozni, egyszerűen azt mondjak: "Björk? Ja, igen, arra az öreg nőre gondolsz. Vele nem akarok együtt zenélni." Pillanatnyilag úgy néz ki a helyzet, hogy bárkit felhív, elbeszélget vele kicsit izlandiul és máris megvan az illető részéről a szándék a közös munkához... Björk teljesen anyagias, ha ilyesmiről van szó. Ha valaki megegyezik vele üzletileg, akkor azt mondja: "OK, átfaxolom a részleteket, Te meg küldjed...". Ha én valakivel egy számot veszek fel, mindig összebarátkozom vele. Muszáj egy kis időt együtt töltenem vele, muszáj átjönnie hozzám 50 csésze teát meginni, elszívni egy spanglit és lerészegedni. Nem úgy működik, hogy egyszerűen átküldenek nekem egy számot. Ez olyan rideg dolog, szerintem nem fogta fel, hogy egész életében ez így ment. Elfelejtette hogyan kell másokkal kapcsolatot kiépíteni.

Már korábban is dolgoztál olyanokkal, akiket nem is ismertél.
Igen, de csak remixeknél és csak azért, hogy pénzt keressek. Ez igazából nem is közös munka.

Valamikor régebben azt nyilatkoztad, hogy Tom Jenkinson és Luke Vibert azok, akikkel tényleg szívesen együtt dolgoznál. Még mindig terveid közt szerepel a közös munka?
Tom nehéz eset, mert nem normális. Néha egyszerűen eltűnik. Azt hiszem mostanra teljesen megőrült, ezért is nem beszéltem vele már egy hónapja. Még az új kiadónknak sem találtunk ki nevet, csak a katalógusszám van meg: MEN. Az amerikai turnéját is lemondta. Az agya kikapcsolja az időt. Mond valamit, aztán valami egészen mást csinál. Mint barát, az őrületbe tud kergetni, minden nap ott van nálad a lakásodon, aztán három hónapig nem is látod a fejét és senki más sem. Kezdek aggódni érte, mert nem ismerek senkit, aki az utóbbi időkben beszélt volna vele.

Zenéltek még együtt, nem?
Igen, de nem ugyanazt a felszerelést használjuk, ezért eddig lehetetlen volt a közös munka. Most majd megpróbáljuk ugyanazt a programot használni. Valószínűleg a következő hónapban én, Tom és Luke otthonról fogunk interneten keresztül közös számokat írni.

Sok időt töltesz 'online'?
Az elmúlt tizenkét hónapban kb. 3000 CD-t vásároltam, mindegyiket a net-en. Az összes cég, akitől e-mailben lehet rendelni (pl. Amazon), megvan egy adatbázisban. Általában elhozom a CD-t, berakom a laptop-ba, letöltök két számot egy albumról, aztán eladom (nevet). Felhívtam egy lemezboltot és mindig küldenek valakit, aki elviszi a felesleges lemezeket, így nem kell nekem elvinni őket.

Mi volt a legutolsó három CD, amit vásároltál?
A 'Metal Machine Music' Lou Reed-től, valamilyen Jungle CD és egy Kraftwerk bootleg.

Jól kijössz a postásokkal?
Utálnak! Gyűlöl mindegyik! Soha nem csengetnek az ajtómon, csak bedobnak egy cetlit a postaládámba. A csomagok - tele mindenféle vacakkal - meg folyamatosan jönnek, én meg mehetek állandóan a Postára, hogy elhozzam őket.

Vannak új tehetségek, akit szívesen ajánlanál?
A kedvencem jelen pillanatban a Ceephax Acid Crew. Tom Jenkinson testvére, Andy áll a név mögött. ... Egyébként elég vicces, amikor megkérdezik tőlem "ki lesz az elektronikus zenei szcéna következő nagy csillaga", mindig azt mondom, hogy ő. Sajnos csak három havonta csinál egy számot, de azért én vagyok a legnagyobb rajongója, minden élő fellépésén ott csápolok az első sorban.

Igaz, hogy régebben felvettél anyagokat, amelyek aztán később mások neve alatt jöttek ki?
Kommersz célokra készítettem számokat, de mostanáig még senki sem jelentkezett értük. Ja, és Squarepusher, ő én vagyok (nevet)!

forrás: groove.de

az eredetit készítette: Heiko Hoffmann
angolról németre fordította: Connie Lösch”

 
Gamez
 
Link - store
 
Time
 
Date
2025. Január
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Counter
Indulás: 2004-07-10
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!